Most 15% kedvezmény a karbantartó gépekre és seprűre!
Részletek itt!

A Holland Pázsit csapatával az ország legnagyobb műfűvel borított bemutatókertjét építjük a Tomori utca - Újpalotai út által határolt területre. A kert, amellett, hogy csodás látványt nyújt majd minden arra járónak, lehetőséget biztosít, hogy természetes környezetben lehessen szemügyre venni a különböző műfű típusokat. Így az otthonodhoz hasonló terepen, azonos fényviszonyok között láthatod a holland pázsitokat, és rögtön egyértelmű lesz számodra, melyik tetszene a saját kertedben. 

Hogyan zajlik a Holland Pázsit bemutatókertjének kialakítása? 

Első lépésként centiről centire megterveztük az adott terület elrendezését. Fontos szempont volt számunkra, hogy a meglévő fákat és bokrokat mind megtartsuk, hiszen amellett, hogy gyönyörűek és árnyékot adnak, rengeteg apró állat lakik rajtuk, akiket nem akartunk zavarni. 

Azután a terveinket bemutattuk a társasház lakóközösségének, akik szavazással amellett döntöttek, hogy valósítsuk meg a kert szépítését. 

Ekkor kezdetét vehette a munka. A műfüves kert megalkotásánál az első feladat a terepen a földmunka. A tereprendezés és a murva réteg biztosítja azt a stabil alapot, amire fektetve a pázsit 10 évnél is tovább gyönyörű marad. A műfű lerakásáról itt írtunk bővebben. 

Érdemes tudni, hogy bár a műfű szőnyeggel lefedjük a talajt, mégsem képezünk vele olyan zárt réteget, mintha beton vagy térkő borítaná azt, ugyanis a pázsit átengedi a levegőt és a vizet. Így a körülötte és közte élő növények vízellátása megoldott. 

Majd, amikor kész a terep, leterítjük a méretre vágott műfű burkolatot. 

Hogyan lesz varázslatos a bemutatókertünk és minden műfüves kert? 

Ahogy a főzésnél, a kert kialakításához is elsődleges a kiváló alapanyag. Az ünnepi ebédet sem csomagolt, tartós “kenyérrel” tálaljuk, így az udvarunkat is csúcsminőségű holland műfűvel ékesítsük, ne silány kínai utánzattal. Mi a bemutatókertnél többféle műfű burkolatot is használunk, hogy szemléltessük a különböző típusok hatását.
Ezután jöhet a legélvezetesebb rész, a kreatív alkotás! A bemutatókertbe mi is díszcserjéket, évelő virágokat, azaz színeket és formákat álmodtunk. Valamint kis ösvényekkel még praktikusabbá és hívogatóvá tesszük a területet. Az udvar oldalára egy sövényt telepítünk, hogy a portól megvédjük a kertet, ez remek búvóhely lehet a hasznos rovaroknak, madaraknak, sünöknek is. 

Játéktér a gyerekeknek, kutyáknak 

Mivel a Holland Pázsit műfüvei strapabíróak és kutyás udvarokba is telepíthetőek, a bemutatókertünk is szeretettel várja a kisgyerekeket és a kutyusokat szaladgálásra és hentergésre. Már több óvoda, játszótér és kutyafuttató udvarát szépítettük meg a pázsitjainkkal, ezért tudjuk, hogy nem csak a holland gyártó, de az ovisok és a kutyusok alapos tesztelését is kiállták a műfüvek. 

Ahogy kész a kert, jövünk a fotókkal! Addig is szorgosan dolgozunk azon, hogy vásárlóink és a lakóház közössége számára csodás környezetet alakítsunk ki, amely gondozásmentesen fenntartható és nem igényel napi locsolást.

Kérdésed van a műfű telepítéssel vagy kiválasztással kapcsolatban? Vedd fel velünk a kapcsolatot itt, és mindenre szakértői választ kapsz.